Kis-Duna parti Kalózhajós játszótér és szabadidőpark

Kis-Duna parti Kalózhajós játszótér és szabadidőpark

Egyedi tervek alapján megépítésre került egy méretarányos kalózhajó, hozzátartozó faragott ágyúkkal, valamint számos játszótéri eszköz is helyet kapott a megújuló Kis-Duna parti szabadidőparkban. A kalózhajó egy 140 négyzetméteres „homoktengerben” helyezkedik el, némileg megdöntve, mintha partra vetődött volna. Tizenhárom méter hosszú, rajta vitorlákkal, kabinokkal, egy óriási forgatható kormánykerékkel, és játékágyúkkal.
A kalózhajó körül több vízi állat is megjelenik játszóeszköz formájában: hal alakú billenő eszközök, hattyú alakú mérleghinták, valamint teknőst formázó mászóka található itt.
Két láncon ringó pihenőcsónak, valamint egy függőágy, 4 hinta – köztük egy egyedülálló baba-mama hinta – felelős a játék és jókedv biztosításáért.
Az öntött gumiburkolattal bevont dombról egy hosszú egyenes csúszdán lehet lecsúszni a „homoktengerbe”, ahonnan a gyerekek akár azonnal felkapaszkodhatnak a kötélhálón keresztül a kalózhajóra. A homokozók felett egyedi tervezésű napvitorla ad árnyékot a homokban játszó gyermekeknek.

A kerületben ez az első olyan játszótér, mely a mozgáskorlátozott gyerekek számára is alkalmas, hiszen a parkban kialakítottunk egy akadálymentesített hintát.
A játszótéren kiépítésre került egy öntözőrendszer, valamint egy 8 négyzetméteres őrházat is elhelyeztünk a kerítés mellett.

A megnövekedett látogatószám miatt szükséges volt a játszótér kibővítése, további új játszóeszközök kihelyezése, a régi meglévő játszóeszközök felújítása.
A játszótéren helyet kapott egy 4 tornyú „kalózvár”, amelyhez 4 db óriás csőcsúszda csatlakozik. A homokozó fölé egy üvegszálas műanyagból készült óriás polip került. A hajó elhasználódott elemeit újakra cseréltük, fedélzetén egy élethű kalóz figurát helyeztünk el. Kihelyezésre került 4 új rugós játék, egy pókháló formájú kötél mászóka, egy új baba-mama hinta, valamint 2 db fészekhinta.
A játszótéren megnöveltük az öntött gumi ütéscsillapító területek méretét, valamint új gyepszőnyeget és rönk padokat is kapott a játszótér.
Kialakításra került egy vandál biztos, mozgássérültek számára is használható mosdó.

Képek